Önvallomás Születésnapomra

Egy születésnap lehet vidám, boldog, szomorú és magányos, de akár megvalósulhatnak ezek az érzések együtt azon a bizonyos napon…

Újabb egy év telt el az életemből…amikor körülbelül egy éve elkezdtem megváltoztatni az életemet, nem gondoltam volna, hogy ennyire ÉLNi fogok az előttem álló egy évben. Minden gondolatom teremtő erővel hatott és annak következményei vagyok most, aki vagyok.

Szeretem ilyenkor végiggondolni az elmúlt egy esztendőt, amit bár magam mögött hagytam már,de mégis építő jelleggel része még az életemnek. A legnagyobb eredményem az, hogy sokkal nagyobb önbizalommal rendelkezem, mint korábban valaha. Ez önmagamon kívül nagyrészt köszönhető a barátaimnak és a családom egy részének. Érzelmekben nagyon gazdag évet zártam le és tudom, hogy a mögöttem álló események olyan új életútnak az alapjául szolgálnak, melyen el kell indulnom végre már. Egy éve a változásról írok, gondolkodok, s közben ott állok mindennek a középpontjában, ott ahol folyton zajlanak az események. Az embertelenségben próbálok ember maradni még.

Nagyon sok embert ismertem meg az utóbbi egy évben és sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Minden és mindenki adott valami pluszt, s folyton elgondolkoztatott. Azt vettem észre, hogy olyan mértékű változások zajlanak az emberi kapcsolatokban, amilyet még soha eddig nem tapasztaltam. Nem könnyű megemészteni ezeket egy olyan mindenre érzékeny embernek, mint én. Annyi minden zajlik bennem, hogy mielőtt felemésztene, megállok és magamba nézek. és megkérdezem magamtól: Jó helyen vagyok? Talán nem. Tartok valamerre, mint mindig. Biztos, hogy letértem a vakvágányról? Vagy netán nem is ott jártam? - Talán minden úgy jó, ahogy van, hiszen minden a mi döntésünk. S minden döntésünknek oka van. Nézőpont kérdése hogy jónak vagy rossznak látják –e azt mások. Engem a szeretet vezérel minden tettemben. Nincs bennem bosszúvágy, csak szeretethiány és nagyfokú igazságérzet.

Sokan fordultak meg körülöttem és hatottak rám, s egymást tanítottuk. Rengeteget köszönhetek ezeknek az embereknek, akik megtanítottak ÉLNI. Ha valaki, aki igazán értékel és elfogad olyannak, aki vagyok, megbecsül, szeret és tisztel, akkor érzem magam igazán értékesnek. Viszont boldogságunk kulcsa nem másban rejlik, hanem önmagunkban.  Akkor lehetünk teljes mértékben boldogok, ha saját magunkkal is összhangban vagyunk, amikor önmagunkat is szeretjük annyira, hogy oda tudjuk mondani a tükörbe nap, mint nap: Szeretlek!

Néha álarc mögé rejtőzünk, mert félünk önmagunktól. Félünk megmutatni a világnak kik is vagyunk valójában. Temérdek csalódás, magány, és bizalmatlanság vezethet oda, hogy nem azt mutatjuk, amit érzünk. Túl sok a félelem még mindig, mely felemészt akkor, ha nincs, ki begyógyítsa a sebeinket. Ha nem adunk esélyt önmagunk számára, lehetőséget arra, hogy boldogok legyünk, akkor ne várjunk csodát. Ha megtaláltuk azt, amit mindig is kerestünk, ne eresszük el, hanem küzdjünk azért, hogy életünk része lehessen.

Volt egyszer egy öregember, aki vízhordással kereste a kenyerét. Volt két nagy cserépedénye, ezeket felakasztotta arra a botra, amit a nyakában egyensúlyozott, s így járt nap mint nap vízért a patakhoz. Az egyik korsó tökéletes volt. Az öreg mindennap telemerte vízzel, és úgy vitte benne a vizet a faluig, hogy egyetlen csepp sem csurrant ki belőle. Ám a másik edényen volt egy repedés. A pataktól a faluig tartó hosszú séta közben a megrepedt edényből folyamatosan csöpögött a víz, s mire hazaértek, az edény már csak félig volt vízzel. Így ment ez két teljes évig minden áldott nap. A sértetlen edény büszke volt teljesítményére, hisz soha egyetlen cseppet sem veszített el a patak vízéből. A szegény törött cserép viszont szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni, mint szerencsésebb társa. Egyik nap meg is szólította az öregembert a pataknál. Azt mondta neki nagy bánatosan:
– Szégyellem magam a repedésért. Velem csak fele annyi vizet tudsz szállítani, mint a másik edénnyel.
Az öreg elmosolyodott, és így válaszolt a cserépnek:
– Észrevetted, milyen szép virágok pompáznak az ösvényen azon az oldalon, amelyiken te himbálózol? Ezek a virágok csakis a te oldaladon nyílnak, a másikon egyetlenegyet sem látsz. Ez azért van így, mert én régóta tudok a repedésedről, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Mindennap te locsoltad meg őket, amíg szép lassan hazasétáltunk. Én pedig két éve ezekkel a gyönyörű virágokkal díszítem a házamat. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.  ( kínai mese )

                         

Mindannyian törött korsók vagyunk, de értékesek és szeretetre méltók. 
Több vagyok annál, kit látni vélnek, ha rám néznek. De csak keveseknek adok bepillantást lelkem azon részeibe, ahol kincsre lelhet az, aki arra érdemes…