Kövesd az álmaidat és minden nap tegyél értük!

Vannak napok, amikor boldognak tűnök, pedig belül zavart és szomorú vagyok. Az utóbbi időben egyre több ilyen nap van. Van, hogy elveszettnek látnak, de belül már építem az új önmagam. Van az a nap, mely csalóka lehet egy kívülálló szemével, mert hiába a pillanatnyi öröm akkor, hiszen az olyankor csak egy álarc, mely mögé megbújva sír a lelkem. Mostanában nem minden az, aminek látszik rajtam...Amit kifelé mutatok egy olyan átmeneti állapotnak a része, amely mögött a háttérben komoly lelki fejlődés zajlik. A legtöbb ember élete során többször átél hasonlót valamilyen történésnek és/vagy egy/vagy több személynek/személyeknek köszönhetően. A rengeteg csalódást úgy felfogni, mint egy, a célunkhoz vezető új állomást, talán a legjobb és legszerencsésebb dolog. A legjobb hozzáállás, amit megtehetünk magunkért ilyen helyzetben. Hiszen okkal kerülünk egymás életébe. Sokszor miközben tanítjuk a másikat, akkor mi is tanulunk. Én a legtöbbet közben magamról tanultam, mert az, ahogy én tanítottam, s amit, az hamar belém ivódott, s rám pozitívabb hatással volt, mit arra, akinek szántam. Sokszor egy kapcsolat csak erről szól és nem többről. Legyen az bármilyen jellegű, látszódjon az bárminek. Néha csak tanítás és tanulás az életről és önmagunkról.

Élek. Figyelem a körülöttem és velem élő embereket. Figyelem a kapcsolatokat és tanulok belőlük. Figyelem önmagamat és változok. Hatással van rám minden, amit látok és tapasztalok. Ez a hónap számomra minden évben a változás hónapja. Ilyenkor van a születésnapom, ilyenkor a legszebb a természet ősszel és ilyenkor születnek a legjobb elhatározásaim. Egy újabb év zárult le az életemből, egy olyan év, mely rengeteget adott nekem lelkileg. Voltam nagyon fent és nagyon mélyen is, értek örömök és csalódások, megismertem új barátokat, s elvesztettem nagyszerű embereket… Mégis itt vagyok. Erősebben, mint valaha. Több korábban saját magam által felállított korlátot sikerült átlépnem és olyan új tapasztalatokkal lettem gazdagabb több téren is, melyek lenyomatai már belém ivódtak. Hálás vagyok. Hálás az Istennek. Hálás a barátaimnak és a szeretteimnek. És hálás önmagamnak. Máshogy viszonyulok már ahhoz, aki legbelül vagyok. Jobban, mélyebben, elfogadóbban. Persze van még min dolgozni és mindig van hová fejlődni, s kell is.

Sokszor feszegettem a határaimat és fogom is még. Bíztam, reméltem, s nem adtam fel. Még akkor sem, amikor a legnagyobb fájdalom hasogatta a szívemet és a lelkemet. És hogy miért is mondom ezt? Azért mert megpróbáltam mindennek a jó oldalát nézni! Persze tettem a korábban berögzült negatív kijelentéseket, de már nem azzal a feszült és gyomorgörcsöket okozó gondolatokkal a háttérben, mint évekig.És amikor számomra valami rossz következett be, azonnal igyekeztem megoldásokat keresni. Legtöbbször találtam is. Ugyanis a megoldás is bennünk van. Miközben a pozitívabb gondolkodást gyakoroltam nap, mint nap, megtaláltak olyan emberek, akik tükröt tartottak elém. Volt, aki pont ott tartott, ahol én. De több olyan volt, aki az én segítségemre szorult és ma már példaképének tekint. Vannak, akiknek még van mit tanulniuk, és volt olyan is, aki azt mutatta meg nekem, milyen ne legyek, milyen emberré nem szabad válnom. Mindegyiktől tanultam.

Tanár vagyok. Gyerekként volt három elképzelésem a jövőmet illetően: tanári pálya, orvos és divattervező. Nos, mai napig mindegyik érdekel, de már kisgyerekként is tanárosat játszottam a testvéremmel, akinek el kellett viselnie hétvégénként is azt, hogy tanítom a helyesírás szabályaira J Végül tényleg tanár lettem. De attól több vagyok. Nem csak egyszerű tanár és nem csak tanár. Miközben tanítok, én magam is tanulok. Talán az életről és az életben elfoglalt helyünkről, az egymás iránti tiszteletről és az embertársaink elfogadásáról többet kell tanítsak, mint  a történelemről. Bár a kettő nem zárja ki egymást. Mégis úgy érzem, hogy napjainkban kifejezetten nagy szükség van arra a tanításra, amely nem tankönyvekre épül, hanem magára az életre. Talán azért is gondolom így, mert olyan gyerekek közt mozgolódok nap, mint nap, akik nagyon igénylik ezt a fajta törődést. Anno nekem nem volt olyan tanárom, mint amilyen én vagyok nekik. Szeretnek, elfogadnak és törődnek velem. Sokat kapnak tőlem, de ők talán többet adnak. A szülők és jelen esetben a tanárok leképeződései a gyerekek. Ahogy mi felnőttek viselkedünk a környezetükben, azt ők megérzik, s átveszik. Hatással vagyunk egymásra. Meggondolandó tehát hogyan viselkedünk és milyen gondolatokat és érzéseket közvetítünk azok jelenlétében, akiktől azt várjuk, hogy példaképként nézzenek fel ránk.

A legtöbbet saját tapasztalatainkból tanulunk, s arra építve tudjuk átadni másoknak azt a fajta tudást, amely pozitív irányba képes változtatni egy másik ember életét. Nyilván nem egyetlen mondattól, vagy történettől fog megváltozni valaki élete, és nem is egy tökéletes naptól, hanem azoktól a pozitív gondolatoktól, amelyek majd folyamatosan részévé válnak. Utat mutathatok, de azt az utat nem nekem kell bejárnom. Egy ideig együtt tarthatok bárkivel, de mindenkinek a maga útját kell járnia. Társ mindig akad az úton, de onnan ösvények vezetnek több irányba, s talán vonzóbb egy ilyen ösvény egyikünknek. Így letérhet. Mert hiába egy a cél, de ahhoz a célhoz több úton is eljuthatunk. Mindenki máshogyan és másokkal. A gond akkor van, amikor olyan ösvényre térünk, ahol elveszítjük önmagunkat. Ha szerencsések vagyunk, ilyenkor megszólal egy hang bennünk, a lelkünk hangja. És mielőtt kiégnénk, megállunk és elgondolkozunk azon, amit akkor, ott, abban a pillanatban érzünk. Tudjuk, hogy ez nem az az érzés, amire vártunk. Ez nem én vagyok. Nem. Nagyon nem. Letértem az útról. De ha erre volt erőm, akkor arra is lesz, hogy visszatérjek oda, ahonnan elkanyarodtam másfelé. Mert az erő bennünk van. Korábbi döntéseink eredménye vagyunk mi magunk most. Tetszik? Nem? Akkor tudod, mit kell tenned! Haladj arra, amerre visz az utad! Amerre mindig is vágytál! Éld az életet jól! Jobban, mint eddig! Vedd észre azt, ami/aki mellett csak elmentél korábban! Kövesd az álmaidat és minden nap tegyél értük! Minden nap egy kicsivel többet! Minden nap adj hálát azért, amid van! Legfőképpen azért, hogy élsz!

Önvallomás Születésnapomra

Egy születésnap lehet vidám, boldog, szomorú és magányos, de akár megvalósulhatnak ezek az érzések együtt azon a bizonyos napon…

Újabb egy év telt el az életemből…amikor körülbelül egy éve elkezdtem megváltoztatni az életemet, nem gondoltam volna, hogy ennyire ÉLNi fogok az előttem álló egy évben. Minden gondolatom teremtő erővel hatott és annak következményei vagyok most, aki vagyok.

Szeretem ilyenkor végiggondolni az elmúlt egy esztendőt, amit bár magam mögött hagytam már,de mégis építő jelleggel része még az életemnek. A legnagyobb eredményem az, hogy sokkal nagyobb önbizalommal rendelkezem, mint korábban valaha. Ez önmagamon kívül nagyrészt köszönhető a barátaimnak és a családom egy részének. Érzelmekben nagyon gazdag évet zártam le és tudom, hogy a mögöttem álló események olyan új életútnak az alapjául szolgálnak, melyen el kell indulnom végre már. Egy éve a változásról írok, gondolkodok, s közben ott állok mindennek a középpontjában, ott ahol folyton zajlanak az események. Az embertelenségben próbálok ember maradni még.

Nagyon sok embert ismertem meg az utóbbi egy évben és sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Minden és mindenki adott valami pluszt, s folyton elgondolkoztatott. Azt vettem észre, hogy olyan mértékű változások zajlanak az emberi kapcsolatokban, amilyet még soha eddig nem tapasztaltam. Nem könnyű megemészteni ezeket egy olyan mindenre érzékeny embernek, mint én. Annyi minden zajlik bennem, hogy mielőtt felemésztene, megállok és magamba nézek. és megkérdezem magamtól: Jó helyen vagyok? Talán nem. Tartok valamerre, mint mindig. Biztos, hogy letértem a vakvágányról? Vagy netán nem is ott jártam? - Talán minden úgy jó, ahogy van, hiszen minden a mi döntésünk. S minden döntésünknek oka van. Nézőpont kérdése hogy jónak vagy rossznak látják –e azt mások. Engem a szeretet vezérel minden tettemben. Nincs bennem bosszúvágy, csak szeretethiány és nagyfokú igazságérzet.

Sokan fordultak meg körülöttem és hatottak rám, s egymást tanítottuk. Rengeteget köszönhetek ezeknek az embereknek, akik megtanítottak ÉLNI. Ha valaki, aki igazán értékel és elfogad olyannak, aki vagyok, megbecsül, szeret és tisztel, akkor érzem magam igazán értékesnek. Viszont boldogságunk kulcsa nem másban rejlik, hanem önmagunkban.  Akkor lehetünk teljes mértékben boldogok, ha saját magunkkal is összhangban vagyunk, amikor önmagunkat is szeretjük annyira, hogy oda tudjuk mondani a tükörbe nap, mint nap: Szeretlek!

Néha álarc mögé rejtőzünk, mert félünk önmagunktól. Félünk megmutatni a világnak kik is vagyunk valójában. Temérdek csalódás, magány, és bizalmatlanság vezethet oda, hogy nem azt mutatjuk, amit érzünk. Túl sok a félelem még mindig, mely felemészt akkor, ha nincs, ki begyógyítsa a sebeinket. Ha nem adunk esélyt önmagunk számára, lehetőséget arra, hogy boldogok legyünk, akkor ne várjunk csodát. Ha megtaláltuk azt, amit mindig is kerestünk, ne eresszük el, hanem küzdjünk azért, hogy életünk része lehessen.

Volt egyszer egy öregember, aki vízhordással kereste a kenyerét. Volt két nagy cserépedénye, ezeket felakasztotta arra a botra, amit a nyakában egyensúlyozott, s így járt nap mint nap vízért a patakhoz. Az egyik korsó tökéletes volt. Az öreg mindennap telemerte vízzel, és úgy vitte benne a vizet a faluig, hogy egyetlen csepp sem csurrant ki belőle. Ám a másik edényen volt egy repedés. A pataktól a faluig tartó hosszú séta közben a megrepedt edényből folyamatosan csöpögött a víz, s mire hazaértek, az edény már csak félig volt vízzel. Így ment ez két teljes évig minden áldott nap. A sértetlen edény büszke volt teljesítményére, hisz soha egyetlen cseppet sem veszített el a patak vízéből. A szegény törött cserép viszont szégyellte tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni, mint szerencsésebb társa. Egyik nap meg is szólította az öregembert a pataknál. Azt mondta neki nagy bánatosan:
– Szégyellem magam a repedésért. Velem csak fele annyi vizet tudsz szállítani, mint a másik edénnyel.
Az öreg elmosolyodott, és így válaszolt a cserépnek:
– Észrevetted, milyen szép virágok pompáznak az ösvényen azon az oldalon, amelyiken te himbálózol? Ezek a virágok csakis a te oldaladon nyílnak, a másikon egyetlenegyet sem látsz. Ez azért van így, mert én régóta tudok a repedésedről, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Mindennap te locsoltad meg őket, amíg szép lassan hazasétáltunk. Én pedig két éve ezekkel a gyönyörű virágokkal díszítem a házamat. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.  ( kínai mese )

                         

Mindannyian törött korsók vagyunk, de értékesek és szeretetre méltók. 
Több vagyok annál, kit látni vélnek, ha rám néznek. De csak keveseknek adok bepillantást lelkem azon részeibe, ahol kincsre lelhet az, aki arra érdemes…