Hogyan tovább?

Sokszor ragaszkodunk olyan dolgokhoz, ideákhoz, emberekhez, amelyeket/ akiket el kellene már felejtenünk. Évek óta cipeljük magunkkal, pedig már el kellett volna engednünk őket. Már nincs itt helyük, csak rombolnak és akadályozzák a lelki szabadságunkat. Megbénítanak, s talán miattuk is kerülünk abba a helyzetbe, hogy nem tudjuk hogyan tovább…

Nem is hisszük mennyi mindent képesek vagyunk átélni lelkileg, s ha ügyesen állunk hozzá a hibáinkhoz, mások kritikáihoz és lelki bántalmainkhoz, akkor ebből akár profitálhatunk is. Mindezt a bennünk felgyülemlett érzést a saját sorsunk jobbá alakítására fordíthatjuk. Mindenkiben kell lennie elég erőnek és kitartásnak ahhoz, hogy tudjon változtatni a sorsán.

Még az is lehet, hogy az elsőre „vesztettem állapot” fog túllendíteni minket azon a megoldhatatlannak tűnő problémánkon, amivel hosszú évek óta küzdünk. Mert ilyenkor elcsendesedünk, megvizsgáljuk azt, aki odabent van, akit mi ismerhetünk legjobban. Mi tudjuk neki mi a jó, mi tenné boldoggá, sikeressé és elégedetté. Mi értjük meg miért érzi magát szomorúnak, s azt, hogy a lelkén ejtett sebek csak lassan gyógyulnak.

Van úgy, hogy meg kell változtatnunk az álmainkhoz vezető utat. Amikor valami nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük, ahogyan megálmodtuk, képesek vagyunk azonnal feladni. Sokan ilyenkor befordulnak, s mélyen magukba tekintenek. Megállnak, s újra átgondolják mi a cél, s ha a korábbi út nem járható, akkor el kell indulni egy másikon. Feladásról szó sincs. Menni kell tovább. Elérni az álmainkat több úton haladva van lehetőségünk. Mindegyiken tanulunk valamit. Talán új tudást is szerzünk, de legfőképpen magunkról tanulunk. Ha ezt az utat képesek vagyunk fejlődésként felfogni, akkor nem érhetnek minket csalódások. A tapasztalatok és élmények erősítenek meg minket abban, hogy erősek vagyunk és képesek vagyunk az előttünk álló újabb és újabb lehetőségeket kiaknázni szükségleteink szerint.