Off- ra kapcsolva

Sokan nem tudják mit jelent pontosan lazítani. Valójában mindenkinek mást, de valahol mégis ugyanazt. Olyan állapotba kerülni, ahol szabadok vagyunk, mert nincsenek kötöttségek és nem kell senkinek sem megfelelnünk, csak magunkkal kell foglalkoznunk. Mindenkinek szüksége van erre az állapotra! Egy időre jó és hasznos elfelejteni, félretenni minden aggodalmunkat, a sok küzdelmet az idegölő munkánkban és levetkőzni a gondjainkat. A folytatáshoz szükség van feltöltődésre, tiszta fejre, új gondolatokra.

Le kell lassítani, majd meg kell állni és átgondolni azt, hogy miért is csinálom nap mint nap ugyanazt, van –e értelme továbbra is így élnem, mert ha már túlfeszültek a húrok, meg kell állni.

Amíg iskolás voltam egyáltalán nem okozott gondot a kikapcsolódás, fel sem merült, mint probléma, de sokszor nem is voltam tudatában annak, hogy éppen lazítok, mert minden csak úgy ösztönösen jött, így voltam összerakva. Ez volt a természetes. Azt tettem, amire szükségem volt: elmentem futni minden nap, egy időben hétvégente mindig elutaztam a szomszéd városba úszni, nem számított, hogy milyen korán kell felkelnem hozzá és az sem, hogy a fél napom elmegy vele. Nekem jó volt, és csak ez számított. De a mozgáson kívül más módokon is lazítottam, meditáltam, zenét hallgattam, vagy énekeltem, és persze verseket írtam, rajzoltam. A felgyülemlett érzelmeket ilyen módokon adtam ki magamból. Zsigerből jött mindig minden, a megérzéseimre hagyatkoztam, mint sokszor életem során. Az egyetemen pedig ott volt a bulizás, hétközben, az igazi lazítást jelentve nem csak nekem, de a többieknek is. Aztán szépen lassan az elmúlt években elfelejtettem hogyan kell lazítani. Amikor elkezdtem dolgozni egyre több nehézséggel szembesültem, sok csalódással és még a burn out szindrómával is. A tehetetlenség érzése sokszor elhatalmasodott rajtam, de legbelül mindig is tudtam, hogy ezt nem hagyhatom és valamit muszáj tennem magammal, változtatni kell a hozzáállásomon, ha még egyelőre a munkámon nem tudok. Na, ezt a legnehezebb. Néha sikerült elterelni a figyelmem és úgy tenni, mintha kikapcsolnék, de a merevségeken csak sokkal később sikerült javítanom. Túl sok rosszul berögzült szokás és a mindig előre eltervezett feladatok nehéz kövekként nehezedtek rám. Kaptam a pofonokat az élettől, nem is egyet, még végre tanultam belőlük. Felnyitották a szememet mások, és mivel a saját bőrömön is tapasztaltam (testi- és lelki betegségek), végső csapásként egy újabb pofon térített magamhoz. Mint valami utolsó esély. Nem is értettem mire vártam addig.

Tudtam, hogy más nem teheti meg helyettem az első lépést, azt nekem kell.

Beláttam, hogy muszáj változtatnom, amíg nem késő, s erre több módot is találtam. Próbáltam sokkal lazábbra venni a figurát: ha valami felzaklatott, arra megoldásként a gyors átgondolást és az elengedést próbáltam ki. Sikerrel. Igyekeztem nem annyira mereven állni az előttem álló feladatokhoz, mint korábban. Amin nem tudok változtatni, mert tőlem független, azon hiába agyalok, úgysem érdemes, csak időt és energiát vesz el tőlem. Bár ezt sokan mondták nekem előtte is, valamiért sosem akartam meghallani. De a saját hibámból tanultam, és amikor végre megérett bennem a döntés, változtattam. És attól kezdve már könnyebben megy minden, bár még sok munkám van a makacs és kemény önmagammal.

Amikor elindulok a hegyre, a problémáimat próbálom lent hagyni, de ha mégis velem tartanak, akkor azon vagyok, hogy a helyükre tegyem azokat. A hegy tetejéről letekintve a falura és a környező vidékre nemcsak a házak és az emberek tűnnek parányinak, de egy idő után már a gondjaim is, amiket a vállaimban, a hátamon és a szívemben cipeltem addig. Futás közben pedig még többet elengedek, akkor lazítok leginkább. Természetesen másképpen is kikapcsolódok, csak hogy a sütést és a főzést említsem. De egy utazás is nagyon ki tud zökkenteni a mindennapi zagyvatagból. Egy új hely felfedezése, új élmények és új emberek megismerése mindig pozitív energialöketet ad a továbblépéshez.

Mindegy milyen módját választjuk a lazításnak, valami olyan dolgot kell csinálnunk, ami teljesen elüt attól, amit a legtöbbször csinálunk, olyat, ami szokatlan, izgalmas és többet ad nekünk, jól érezzük magunkat benne, ami eltereli a figyelmünket azokról a nyomasztó gondokról és félelmekről, amik miatt Off üzemmódra kellett kapcsolnunk. Feltöltődve, könnyebb szívvel azokra is másképpen tekintünk majd, eltörpülnek majd mások mellett, de megoldást is lelhetünk rájuk. Magabiztosabban nézhetünk szembe velük. Ugye érzitek, hogy már nem is nyomják annyira a lelketeket? J

Nem szabad megvárni azt, hogy az élet egyre nagyobb ütésekkel sújtson le ránk, de ha már megtörtént, ne felejtsük el, hogy minden egyes pofonnal ráébreszt arra, hogy rossz irányba haladunk. És ezzel kezdenünk kell valamit! Megelőzhető a baj, ha tényleg megtanulunk lazítani, szánunk magunkra minden nap elég időt, kikapcsolunk, eltávolodunk a taposómalomtól, ahol már száz éve kilátástalanul és belefásulva őröljük ugyanazt a problémát és közben magunkat is Nem csak ennyi az élet!!! Nem szabad ennyire komolyan venni! Tudom, nem könnyű kizárni a világot és befelé nézni, de mindannyian képesek vagyunk rá! Engedni kell azokon a bizonyos fojtogató csomókon! A szétszórtságból igazi rendet tudunk kovácsolni!

Amikor azt érezzük, hogy már túl sok, feszít, álljunk meg! Törjünk ki saját magunk rabságából, ne engedjük, hogy szétfeszítsen és eluraljon, állítsunk elé akadályokat azzal, hogy hagyjuk magunkat elengedni, szabadítsuk fel magunkat! Csináljunk szokatlant, valami olyat, amit mindig is szerettünk volna kipróbálni, most tökéletes alkalom van erre.

Közben hosszú utat járhatunk be, mert közelebb kerülhetünk magunkhoz és a környezetünkhöz, új összefüggéseket fedezhetünk fel, a miértekre válaszokat kaphatunk, az élet apró örömeit és szépségeit észrevehetjük, de mindenképpen sokat tanulhatunk. Pozitív mellékhatása van csak, méghozzá az, hogy nagyon könnyen rákaphatunk az ízére, és ha egyszer beindulunk, többé már nem kell aggódnunk amiatt, hogy az egyébként általunk teremtett gondok lehúznak és legyőznek minket! Meg kell békélnünk önmagunkkal és a körülményeinkkel is! Úgyis a tőlünk telhető legjobbat fogjuk kihozni belőlük, mert erősek vagyunk és az élet mindig úgy alakítja a dolgainkat, az utunkat, hogy az nekünk a lehető legjobb legyen.