A hét elején, a munkahelyemen megkérdezte tőlem valaki, hogy
jól érzem-e magam, mert nagyon meggyötörtnek látszom. Hiába is próbálom
titkolni, van, amit én sem tudok. Az arcomra mindig minden rá van írva. Olyan
kínos és lehangoló volt összegezni neki mindazt, ami velem történik, ami bennem
zajlik, beszélni a legnagyobb problémámról, ami születésem óta végigkísér, és
nem tudok szabadulni tőle. Nem szeretem téma ez. Aki nincs benne nap, mint nap,
nem érti, hiába magyarázom el neki és már nem is szívesen teszem, mert nagyon
negatívan hat rám is.
Piszok nehéz állandóan egyensúlyban tartani az életünket. A
mérleg nyelve mindig más irányba billen attól függően, hogy mi történik velünk
és milyen módon befolyásolnak bennünket az események. Hamar megbomlik ez a
nehezen beállított egyensúly, ha nem vagyunk egyben. Az ember a megélt pillanatainak az egésze. ( Mielőtt lemegy a Nap
c. film ) A gondolataink, az érzéseink és a tetteink határoznak meg
minket. Minden, ami életünk során
hatással van ránk, formál minket. Az agyunk szétválogatja, szelektálja azokat.
Egyesek a pozitív, míg mások a negatív oldalra kerülnek. De nem mindegy, hogy
melyik irányba billen a mérleg nyelve. Amikor a negatív érzelmek túlsúlyban
vannak, nagyon pesszimistán látjuk a világot. Ez mindenkivel megtörténik élete
során, egyesekkel pedig igen gyakran.
Én sem maradtam ki ebből. Engedtem, hogy elhatalmasodjon
rajtam, hogy átvegye az irányítást felettem. Hamar megszoktam és észre sem
vettem milyen mélyre süllyedtem. Csak azt láttam, hogy semmi sem sikerül,
eltűnt a mosoly az arcomról és nem volt egy jó gondolatom sem. Nem értettem,
hogy mások miért látják optimistán az életet. Olyan akartam lenni, mint ők, de
elfelejtettem hogyan kell.
this photo is from: www.idezetek-neked.eoldal.hu
Mindig komolyan vettem az életet. Komoly voltam, mint egy
vakbélgyulladás. Apropó vakbélgyulladás! Kevesen tudják rólam, hogy én
valójában az vagyok. J Ugyanis
amikor Anya a szíve alatt hordott engem, de ezt még pontosan nem tudta, az
orvosa vakbélgyulladásnak ítélte az állapotát. Végül ebből születtem meg én.
Vicces és morbid is egyben. Lehet, hogy innen ez a mérhetetlen komolyság
bennem? Nem tudom. De azt igen, hogy borzasztó érzés olyan sötéten látni a
dolgokat, ahogyan én évekig tettem.
Tíz évvel ezelőtt nem láttam értelmét az életemnek.
Egyszerre annyi csalódás ért, és azokat akkora tragédiaként éltem meg, hogy
pusztított, rombolt engem. Ezek lenyomatai azóta is bennem élnek, de már
másként tekintek rájuk. Utólag már könnyű okosnak lennem, de akkor, ott meg
kellett élnem teljes valójában mindent. Lássuk miről is beszélek! Elszakadtam
attól a helytől, ahol életemben először igazán boldog és kiegyensúlyozott
lehettem; átéltem egy óriási csalódást és szakítást azzal a fiúval, akire túl
sok időt pazaroltam el; komolyan megbetegedtem és a tetőpontjára érkező családi
háború már csak hab volt a tortán. Esélyem sem volt arra, hogy ebből
kikerüljek. Egy napig tudtam önfeledten örülni a frissen szerzett diplomámnak, s azóta sem. Elfogytam akkor.
Kívül és belül is. Nem láttam kiutat és nagyon egyedül voltam.
this photo is from: www.szerelmes.eu
Csalódás csalódást követett, de mégis annyira ragaszkodtam volna
hozzá, ahhoz, aki annyiszor megbántott, hogy miatta képes voltam magamat
teljesen feladni. Csak azért, hogy legyen valakim, aki meghallgat, és aki
szeret. Ezekért bármire képes voltam. De hiába, hiszen nem kaptam meg azt, amire
vágytam. Visszagondolva erre az időszakomra, még mindig megérint az egész, mert
erre a szintre nem szeretnék még egyszer visszakerülni. Annyi érzést kellett
magamba zárni évekig, hogy azok majdnem teljesen felemésztettek.
Az élet ezt az oldalát is megmutatta nekem és megtanított
arra, hogy ebbe az állapotba nem szabad többé visszakerülnöm.
this photo is from: www.igazabolszerelem.hu
Egy szerelmi vagy baráti kapcsolat lezárása olyan hatással
lehet ránk, mintha egy darabot kiszakítottak volna belőlünk. Mintha kicsit
meghalnánk. De valaminek a vége egy másik dolognak, egy jobbnak a kezdetét
jelentheti. Ezt még a legnagyobb érzelmi drámák közepén nem látjuk, mert csak arra tudunk gondolni, hogy az milyen rossz, és hogy ott akkor vége
mindennek. Pedig pontosan abban a pillanatban kezdődik egy jobb élet, az új életünk!
Én akkor szó szerint majdnem meghaltam. Mert azok a negatív
hullámok annyira eluralkodtak rajtam, hogy semmire nem figyeltem, de
legfőképpen magamra nem és hajszál híján majdnem egy autó alatt végeztem. Sosem
felejtem el. Éppen Debrecenben voltam egynapos utazáson, amikor ez történt.
Pont ott kaptam azt a fejbevágást, ahol mindig nagyon kiegyensúlyozott voltam.
A város is olyannak ismert meg, de akkor más voltam, felismerhetetlenül magam
alatt. Nem is csoda, hogy pontosan ott rántott vissza valami az autó elől, hogy
végre térjek észhez és legyek önmagam. Mert attól sokkal több vagyok, mint
abban a pillanatban voltam.
Senki és semmi nem ér annyit, hogy feláldozzuk érte
magunkat. Hiszen felelősek vagyunk ennyire magunkért. És ha valaki nem képes
szeretni azért, aki vagy, nem fogad el olyannak, amilyen vagy, akkor nem is
szeret igazán. Nem hozzád való. Nem érdemel meg téged. És te is sokkal jobbat érdemelsz. Egy ilyen kapcsolat az első
hasonló jelnél már halálra van ítélve.Mégis sokszor könnyebb a szőnyeg alá söpörni a problémákat
és úgy csinálni, mintha nem zavarnának és rendben lenne minden. Viszont lassan felrobbansz a maró kíntól. De már késő, mert majdnem felemésztett. Nehéz
innen, pince mélyről újra a felszínre jutni.
this photo is from: www.liveinyourlove.com
Nekem gyorsabban sikerült, mint gondoltam volna. El kellett
engednem. Mindent. Kezdetben a feldolgozás részeként gondolatban újra átéltem
azt a napot, és próbáltam magyarázatokat kreálni a történtekre. Végül rájöttem,
hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett velem akkor. Mert új lehetőségeket
kaptam általa.
Készítettem egy listát a pozitív és a negatív
tulajdonságaimról és az álmaimról is, hogy lássam, mennyire vagyok értékes.
Akkoriban nullán volt az önbizalmam, de minden lelki erőmet összeszedtem és új
célokat tűztem ki magam elé. Újra elkezdtem tanulni, ellaposodott barátságokat
melegítettem fel, nyitottabbá váltam és végre többet foglalkoztam magammal és azokkal,
akik igazán megérdemelték. Akik értékelték a törődésemet.
Küzdöttem magamért és értelmet adtam minden
napomnak. Sokat olvastam, és szépen lassan elkezdtem felépíteni magamat. Rövid
idő alatt hatalmas utat sikerült bejárnom.Próbáltam bevonzani olyan eseményeket, amiket nagyon
szerettem volna átélni. Többet sikerült is megvalósítani.
Egyre inkább úgy tekintettem vissza a mögöttem álló
időszakra, mint egy leckére. Az életnek terve van velem, s az egyik állomáson
túl vagyok. Már a múltam része, visszafordíthatatlan. Már semmi dolgom vele.
Tanultam belőle. Megtanított arra, hogy tiszteljem és becsüljem annyira
magamat, hogy senki kedvéért ne változzak meg és ne adjam fel az álmaimat.A saját életemet kell élnem és nem másét.
Az utóbbi évek azt mutatják, hogy ezt egy egész életre
megjegyeztem. Nem szabad ahhoz ragaszkodni, aki lehúz, megbetegít és felemészt,
mert mellette sosem lehetsz önmagad! Nem fogad el olyannak, amilyen vagy. A
saját képére akar formálni. Az ilyen fojtogató kapcsolatra nincs szükséged!
Felszabadító érzés az, amikor ezekre az ember magától rájön,
mert úgy érzed, hogy új lehetőséget kaptál és most már bármi sikerülhet.Néha azért meg kell állnod önvizsgálatot tartani! Újra
tisztáznod kell magadban a céljaidat és azt, hogy hol tartasz az úton.
Az út fontosabb, mint a cél, mert az alakítja belsőnket. Talán még
az is lehet, hogy útközben az eredeti célunk is megváltozik.
Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, le kell zárnunk a
múltat. Hiszen úgysem tudunk már
változtatni rajta. Ha a helyére kerülnek az elmúlt események és azok szereplői,
akkor már nem okoznak többé feszültséget bennünk az emlékek. Már új emberek vagyunk,
többek, mint előtte. Edzettebbek, erősebbek és reménytelibbek. Hatalmas
lehetőségek nyílnak meg előttünk, mert akkor már optimistábban tekintünk a
jövőbe.
,, A pesszimista minden lehetőségben nehézséget, az
optimista minden nehézségben lehetőséget lát. ’’ – mondta Winston Churchill. És
milyen igaza volt! Én a két véglet között lavírozok igazi mérleghez méltóan. De
ez is egyféle egyensúly. Van az egyikből is egy kicsi bennem, de a másikból is.
this photo is from: www.lynnegoledner.com
Egy családi tragédia, egy lelki trauma és egy komoly betegség
képes volt olyan energiákat megmozgatni bennem, amelyeknek a létezéséről
fogalmam sem volt korábban. Elkezdtem pozitívabban gondolkozni, de még van min
dolgozni. Mindig van min dolgozni magamon. Az utóbbi tíz évben is sok trauma
ért, más jellegűek, de bármilyen küzdelem is volt számomra ez az egész, mégis
eljutottam oda, hogy, ma már minden napban igyekszem megtalálni a szépet, a
hasznosat és a jót. Még akkor is, ha nagyon összegyűlnek felettem azok a
bizonyos fekete felhők. Minden nap egy új kezdet, egy új lehetőség valami
jobbra. Próbálom annyira jól érezni magam a jelenlegi életemben, amennyire csak
tudom és megengedhetem. Sokat álmodozok, mert nyughatatlan vagyok és még hosszú
út áll előttem ahhoz, hogy megvalósítsam az álmaimat.
Minden helyzetből a legtöbbet és a legjobbat kihozni sokszor
nagyon nehéz, de túl sok időt töltöttem már a másik oldalon és elég volt
belőle. Az optimistábbak táborában jobban érzem magam, ahol még sokat kell
dolgoznom magamon ahhoz, hogy annyira megerősödjek, hogy egy újabb kedvezőtlen
fordulat ne rántson majd magával a mélybe… Sosem szabad feladni! Küzdeni kell
magunkért és az álmainkért! Ami elmúlt, megtörtént, ami már nem szolgálja a
testi és lelki jólétünket, azt el kell engednünk!
this photo is from: www.huffingtonpost.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése